Karácsonyi regölés #118
A regölés a télközépi, karácsonyi, újévi köszöntés Európában ismert szokásának magyar változata. A regölés téli természetvarázslás jellegű, köszöntő népszokás, leginkább a Dunántúlon fordul elő.
Karácsony másnapjától január hatodikáig a regösök (általában fiatal legények) járják a falut, és minden háznál regöséneket énekelnek, majd ezért cserébe ajándékokat kapnak.
A regölés eredete valószínűleg egészen a magyar őstörténetig nyúlik vissza. A regösénekek refrénje ("Haj regö rejtem"), az ősmagyar sámánok varázsigéjéből származhat, amit révülés közben mondogattak. A regösök az ősmagyar kultúrában a sámán énekmondói, ráéneklői lehettek. A középkorban a regüs szó, mint foglalkozásnév fordul elő, valószínűleg ők voltak a király udvari énekesei, királyi együttivói. A 19. - 20. században már a regösének előadói.
A regösök mindig csoportban járnak, hangszereik: láncos bot, köcsögduda.
A legénycsoportok házról házra (főleg lányos házakhoz) járnak, majd az ott lakóktól jutalmat kapnak jókívánságaikért. A gyermekek, legények vagy felnőtt férfiak házról-házra menve bőséget, boldogságot kívánnak a következő évre.
A regösénekben fontos szerepe van továbbá ősmagyar mitológiai elemeknek (Csodafiú szarvas) és Szent István király alakjának is. A regösének a regölés legmeghatározóbb eleme.
Részei:
Beköszönő - A regösének mindig ezzel kezdődik ("Kelj fel, gazda, kelj fel, szállott Isten házodra...").
Jókívánságok - Az első részben a regösök a ház népének jó egészséget, vagyont kívánnak.
Misztikus jelenet - általában a csodaszarvasról, vagy Szent István-ról.
Összeregölés - ilyenkor a házban lakó fiatal lány és egy legény nevét egy énekben említve összepárosítják őket.
Záradék - ebben a részben gyakran utalnak a regösöknek adandó jutalomra, továbbá megátkozzák azt, aki nem ad adományt.
Minden versszak között elhangzik a "Haj regö rejtem regö-rejtem" refrén.
Nyelvészeink szerint a regölés név finnugor eredetű, és etimológiailag összefügghet a régi magyarok sámánjainak eksztázisba esésével is.
A XVI-XVIII. században a vízkereszt utáni első hétfőt regelő hétfőnek nevezték. Heltai Gáspár a XVI. században a regelő hetet említi, mikor az emberek isznak, tobzódnak, s ez szerinte az ördög nagy ünnepe. Az utolsó két évszázadban a Dunántúlon és Erdélyben volt szokásos a regölés. A Dunántúlon legények jártak láncos bottal és köcsögdudával felszerelve olyan házakhoz, ahol eladó lány volt, és elénekelték varázséneküket. Ennek egyik állandó motívuma a termékenységvarázslás: a gazdának és háza népének jó egészséget, vagyont kívántak. A második részben egy leányt regöltek össze egy legénnyel. E két állandó részt megelőzi a beköszöntő, melyben a regösök elmondják, hogy hosszú, fáradságos útról érkeztek. Néha megemlítik, hogy nem rablók, hanem István király szolgái. A bevezetőhöz tartozik a csodaszarvasról szóló részlet is.
A regölés első kutatója Sebestyén Gyula volt. Nem volt zeneértő - fonográffal vette fel az énekeket. Mások - főként Lajtha László - jegyezték le őket.
Rege a NAP újjászületésekor:
"Amott keletkezik egy halastóállás...Azon legelészik Csodafiúszarvas" (...)
"Homlokomon vagyon fölkelő fényes Nap Oldalamon vagyon árdeli fényes Hold Jobb vesémen vannak az égi csillagok" (...)
"Csodafiúszarvasnak ezer ága boga Ezer ága-bogán ezer fénylő gyertya
Gyújtatlan gyulladjék, ótatlan aludjék Haj, regü rejtem, regü rejtem".